Idén is megsütöttük a Kárpát-medence kenyerét

Közel egy tonna lisztből sült meg idén a Kárpát-medence kenyere. A hagyományokkal ellentétben ez alkalommal nem egy óriás cipót szentelnek, illetve szegnek meg a város Szent István napi ünnepségén, hanem öt kisebbet. Az összetartozást szimbolizáló tésztát a szolnokiak a 19 órától kóstolhatták meg a Tiszai Hajósok terén.

Múlt hét pénteken érkezett a Művésztelepre az a 20 zsák liszt, melyből a Kárpát-medence kenyereit, illetve több kilós kenyeret, valamint a programban részvevő településeknek szánt testvérkenyereket sütötték meg. A liszt a Magyarok Kenyere Program keretében gyűlt össze.

Múlt hét pénteken érkezett a Művésztelepre az a 20 zsák liszt, melyből a Kárpát-medence kenyereit, illetve több kilós kenyeret, valamint a programban részvevő településeknek szánt testvérkenyereket sütötték meg. A liszt a Magyarok Kenyere program keretében gyűlt össze.

A munka szombaton a kemence befűtésével vette kezdetét.

Hétvégén érkeztek a pékek is, akik Révkomáromból, Zentáról, Beregszászról és Sepsiszetgyörgyről utaztak Szolnokra. A mestereket a sütéshez szükséges edények, kelesztő tálak és a dagasztóteknő már munkára készen várta.

“Nagyon jó volt a közös munka, az idén ugye könnyebb is volt el kell ismernem, mert nem 300 kg-os kenyeret kellett sütni Az idén egy picit próbáltuk megmutatni, hogy igenis 70-80 kilós kenyeret is lehet sütni nagyon jó minőségben, tehát esztétikailag is szerintem gyönyörűek lettek a lenyerek.” – mondta Diószegi László pékmester.

A többi hozzávaló is határon túlról érkezett. A cipókhoz szükséges kovászt Zentáról, a burgonyát Révkomáromból, a sót pedig Parajdról hozták.

“10 darab készült belőle a két legnagyobb 70 és 80 kg között van az jelképezi az anyaország szerepét, azonkívül sütöttünk még 4 kenyeret. Az egyik 25 kg, a másik 20 kg, a harmadik 15 kg és a negyedik 10 kg. Ez a négy régiót jelképezi, Erdélyt, Felvidéket, Vajdaságot és Kárpátalját.” – tette hozzá Diószegi László.

Több kézre is szükségvolt annak a péklapátnak a megemeléséhez, amivel a kenyereket helyezték be a kemencébe. A legnagyobb azaz, a 70-80 kilós cipó megsütéséhez három és fél óra kellett.

“Az volt a koncepció, hogy minden évben igyekszünk megújulni, valami újat, valami mást mutatni a nagyközönségnek. Idén Diószegi Lászlónak az az ötlet pattant ki a fejéből és mi első hallomásra támogattuk i, hogy most a Kárpát-medence kenyerei szimbolizálják azt az összetartozást, amit a magyarság jelent itt a Kárpát-medencében.” – mondta Pogány Attila a Szolnok Televízió vezérigazgatója.

A sütés után a kenyereket nemzeti- illetve a régiókra jellemző színű szalaggal kötötték át. A Művésztelepről az 5 cipót szekérrel szállították át a Szentistván Napi Ünnepség nagyszínpadához a Tiszai Hajósok terére.
 

Előző Augusztus 20. ünnepség Zagyvarékason
Következő Ünnepi szentmise a Belvárosi Nagytemplomban

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás