Már beszerezhető az új megyei turisztikai térkép

15 év után ismét új turisztikai- idegenforgalmi térkép jelent meg megyénkről. A kiadványt tízezer példányban nyomtatták ki és egy mobil applikáció segítségével azonnal átültethetők a rajta található információk egy okostelefonra is. “Itt láthatod azokat a piktogrammokat ami jelöli azt, hogy milyen szolgáltatások vannak””Az új turisztikai térkép újdonságait mutatja a szolnoki Tourinform iroda vezetője az egyik betérőnek. A kiadvány a hét közepén került ki a nyomdából és 15 évvel ezelőtt megjelent elődjénél jóval informatívabb. Tájékoztatta szerkesztőségünket Galó Anita a Alföld Szíve Térségi Turisztikai Egyesület titkára.””Próbáltunk mindent megjeleníteni rajta. A kerékpárutaktól a zarándokutakig, de még a Tisza tavi viharjelző rendszer is feltüntetésre került- sőt a még jelenleg építés alatt álló Poroszló- Tiszafüred közötti kerékpárutat is föltettük.””A kiadvány a mobil eszközök használói számára is rejt újdonságot.””Van egy másik különlegessége is ennek a térképnek- mégpedig az ARRA nevű applikáció segítségével a kiterjesztet valóság is megjelenik itt a térképen. Le kell tölteni a telefonra az applikációt és rá kell közelíteni az adott hirdetési felületre.””Ezzel a kívánt szolgáltatás máris részletesen olvashatóvá válik mobilkészüléken is. Jász- Nagykun- Szolnok megye új turisztikai térképét tízezer példányban adták ki és az idegenforgalmi szolgáltatóknál- így például a szolnoki TOURINFORM irodában szerezhető be.
 “

Előző Elindul a 14. Tiszavirág Fesztivál
Következő Első nap a forgatagban

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás