Orvosok és szakasszisztensek végeznek majd szűrővizsgálatokat Kovászna megyében.

Az idén Kovászna megyében tartanak egészségügyi szűrővizsgálatokat a Hetényi Géza Megyei Kórház és rendelőintézet szakemberei. Az 5 napos program részeként több, mint 3000 embert vizsgálnak meg. belgyógyászati, szív- és érrendszeri, bőrgyógyászati, szemészeti, szájüregi és gyermekorvosi vizsgálatokat végeznek majd. Így számolt be legutóbb az Erdélyi Magyar Televízió a Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézet munkatársainak erdélyi szűrővizsgálatáról. megyénkből már 11-ik alkalommal mennek szakemberek -7 orvos és 11 szakasszisztens- Erdélybe, hogy belgyógyászati, szív- és érrendszeri, bőrgyógyászati, neurológiai, gyermekorvosi és egyéb vizsgálatokat végezzenek.”Azért azt kell tudni, hogy a többi egyéb vizsgálat mellett, belgyógyászati vizsgálat mellett, a szűrésen túl mintegy szakvizsgálat történik minden egyes szakterületen.”” -mondta DR. MÓZER ERZSÉBET rendelőintézet-vezető, Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézet.Június 17-e és 21-e között Kovászna megyében mintegy 3600 fős területen várják majd az ott élő magyarokat. A Béres Gyógyszergyár évek óta támogatja a szűrést, idén másfél millió forint értékű vitaminokat és adományt küld.””Asszisztensekkel beszélgetve, elmondták, hogy voltak olyan bácsik, akik a falu határát el sem hagyták. Ennél fontosabbat nem is tudnánk adni, mint hogy az egészséget kiviszik, és ami fontos, megelőzni mennek.”” -mondta DR. BISCHOF ZSOLT igazgató, Béres Zrt. Szolnoki Gyára.Az erdélyi magyarok már várják a szolnoki szakembereket, akik naponta 10-12 órát dolgoznak. A szakápolók és asszisztensek mellett két háziorvos és egy nyugdíjas kolléga is segíti őket. Az ő munkájuk és a Béres felajánlása pedig példaértékű -mondta Piroska Miklós.””Egy olyan társadalmi szerepvállalásnak vagyunk tanúi, mely példaértékű és motiváló lehet, hogy így is lehet működni, ennek is komoly üzenete van.”” -mondta PIROSKA MIKLÓS elnök, JNSZ Megyei Önkormányzat.A szűrőcsapat gyermekjátékokat, könyveket, édességet, kötszereket és fertőtlenítő szereket is visz Nagyborosnyó hét településére.
 “

Előző Eszközbeszerzés a szakképzési centrumban
Következő Utolsó szakaszban a művésztelepi ásatás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás