A diákokat köszöntötték

Országosan is kiemelkedő teljesítményük a város fiataljainak. Az eredményes diákokat, illetve felkészítő pedagógusaikat kedden köszöntötték a Campusban. A középiskolások mellett, ez alkalommal az általános iskolásokat is díjazták. Tehetségek töltötték meg a Campus auláját. A kiváló tanulmányi eredményt elért diákokat az Ádám Jenő Zeneiskola növendékei köszöntötték műsorukkal. Hagyományteremtő szándékkal ebben a tanévben általános iskolások is részt vettek az ünnepségen. Volt olyan kis diák, aki külön foglalkozásokra fél éve jár, ő országos grafika versenyen 3. lett. “Öt óránk volt arra, hogy rajzoljunk egy vonalas rajzot, utána egy foltosat. Másnap kellett csinálni egy linómetszetet, arra is öt óra hossza volt.” – mondta Sophie White a Szegő Gábor Általános Iskola diákja. Országos szakmai és tanulmányi versenyen ez alkalommal is számos középiskolás teljesített kiváló eredménnyel. A fiatalok magas szakmai tudásukról környezetvédelmi-és vízgazdálkodási, programozó, kémia, de vizuális-kultúra versenyen is számot adtak. “Irinyi János kémiaverseny, országosan 19. lettem. Nagyon jó volt, ilyesmiben még nem volt részem. Nagyon jó felkészítést kaptam tanáraimtól és utána a verseny is azt gondoltam, hogy sokkal izgalmasabb lesz, de nem. Viszonylag még egyszerű is volt.” – mondta Varga Lőrinc a Verseghy Ferenc Gimnázium diákja. Az eredmények hátterében a város magas tudást biztosító intézményei állnak, ahol kiváló pedagógusok foglalkoznak a tehetségekkel. Nem véletlen, hogy a díjazottak köre évről évre nő. “Ma az egész város előtt elismerjük azt a munkát, amit egész évben végeztetek. Nyilván ez a munka nem lenne ilyen eredményes, ha nem jó iskolába, nem kiválóan képzett tanárokkal lennétek körülvéve és olyan emberekkel, akiknek az életükben a legfontosabb az a hivatás, amit választottak, a pedagógiai hivatás.” – mondta Szalay Ferenc. A tanulók eredményeit, valamint pedagógusaik munkáját oklevéllel ismeret el a város.
 

Előző Jász Világtalálkozó
Következő Eszközbeszerzés a szakképzési centrumban

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás