Tisza-tó Tortája Gasztrofesztivál

Házias sós és édes sütemények és különleges torták versenyeztek pünkösd vasárnap Abádszalókon. A gyereknappal együtt szervezett Tisza-tó Tortája Gasztrofesztiválra 60 tortával és 40 süteménnyel neveztek a cukrászok és a háziasszonyok. Torták és sütemények sorakoznak az asztalon. Tavirózsák, horgászcsónak, halak, tópart. Valamennyi édességet a Tisza-tó Tortája megmérettetésre nevezték. Az indulók a környékről érkeztek.Piroska Miklós elnök JNSZ Megyei Közgyűlés:-” Egyre többen felismerik, hogy ha a Tisza-tó körüli települések attól függetlenül, hogy a négy megye melyikéből kerültek ki, összetartásukkal, összefogásukkal sokkal nagyobb eredményeket tudnak elérni. “Az összefogást erősíti a pünkösd vasárnapjára szervezett Tisza-Tó Tortája Gasztrofesztivál, melyet már 5. alkalommal rendeztek meg. A civil ötletből elindult kezdeményezés is hozzájárult ahhoz, hogy Abádszalók bekerülhetett a kiemelt turisztikai övezetek sorába. A város fejlődéséről és a kényszer szülte helyszínről a polgármester beszélt. Balogh Gyula polgármester Abádszalók:-” Ezt a rendezvényt is az új rendezvénytéren szerettük volna megszervezni, de a 4 hetes esőzés nem kedvezett ahhoz, hogy be tudjuk fejezni, de 90%-ban készen vagyunk és bízom benne, hogy június 30. megnyitjuk az új strandunkat. “A hűtött sátorban kiállított remekműveket neves zsűri értékelte. Erdős Hanna olimpiai- és világbajnok mestercukrász:-” Nem egy klasszikus szakmai verseny mert háziasszonyok is megmérettetik magukat, de ahhoz képest, hogy egy 5. alkalommal megrendezett verseny, egyre több a kategória. Látható a hagyományos sós pogácsától kezdve a drótos cukor virágig minden. “Mautner Zsófi gasztroblogger, az otthoni főzés képviselője első alkalommal zsűrizett itt. Kunmadarasiként régi meglepetést is talált az édességek között. Mautner Zsófia gasztroblogger-” Megláttam nem a rózsaszínű barackot, hanem azt a másikat, ami olyan kakaós tészta és ilyen zöld vajas krémes, amit utoljára akkor ettem, amikor a nagymamám sütötte.” A Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács tortája természetesen az itt jellemző különlegességgel készült. Szabados Ildikó cukrász:-” A Tisza-tónál jellegzetes növény a sulyom és ezt mindenképp bele építettük , így a málnabetét ami a tortában van, abban ez a fűszeres sulyom megtalálható. “A versenyre 60 tortával és 40 süteménnyel neveztek a cukrászok és a háziasszonyok.
 

Előző Természeti csoda a református templom falán
Következő Erősödik a Pletykafalu közössége

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás