Az elhurcoltakra emlékeztek

Több mint 5000 embert indítottak útnak 1944 nyarán két vonaton az ismeretlenbe Szolnokról. Az egyik szerelvény egyenesen Auschwitzba szállította a rajta utazó időseket, kisgyermekeket és munkaképteleneket – a biztos halálba. A második szerelvény pedig Ausztriába, Bécs közelébe indult, ahol a munkaképes felnőtteket, fiatalokat és tizenéves gyerekeket dolgoztatták a nehéziparban. Közülük voltak túlélők, -ha nem is sokan. A Holokauszt magyarországi áldozataira emlékeztek Szolnokon. 1944 április 16-án kezdődött Magyarországon, azon belül pedig az Alföld északi területein a gettók kialakítása. Rövid idő alatt a hazai zsidóság nagyrészét ezekre az elzárt területekre gyűjtötték, majd még a nyár elején elkezdődtek a deportálások. Szolnokon a mai Hild tér helyén átfutó Csarnok utca körzetében alakították ki a gettót. Ide került Varga Béla is, aki akkor 14 éves volt. Egy hónapot töltött itt családjával, majd gyalogmenetben a cukorgyári gyűjtőtáborba vitték. Itt mindenüket -a fényképeket, a személyes tárgyakat, a könyveket és még a jegygyűrűket is- elvették tőlük. “Senki nem vihetett magával egy darab, egy szelet papírt sem. Se üresen, se okmányokkal. Ez lényegében annyit jelentett, hogy ettől a perctől kezdve már mi nem léteztünk, mert semmi okmányunk nem volt, és ezért nem is kellett velünk többet elszámolni.” – mondta Varga Béla, túlélőInnen még nyáron két vonat indult útnak mintegy 5000, a megyéből származó zsidó emberrel a vagonokban. Az egyik szerelvény Ausztriába, Bécsbe vitte a munkaképes embereket, ők nehéz fizikai munkát végeztek gyárakban. Ezen utazott Varga Béla is. A másik vonat egyenesen Auscwitz-Birkenauba tartott, ezen mintegy 2500 gyermek, idős és munkaképtelen volt, őket azonnal megölték a haláltáborban. “Kétezer fős szolnoki zsidó közösség könyörgött a Mindenható segítségéért.” Idén az egykori zsinagóga épületében emlékeztek a 74 évvel korábbi eseményekre. Azok között a falak között adták elő középiskolás gyerekek egy levéltöredéket feldolgozó műsorukat, amelyek között egykor a szolnoki izraelita közösség imádkozott azért, hogy a dolgok jobbra forduljanak és megmeneküljenek. A műsor célja az események megidézése mellett a közös jövő lehetőségének megmutatása, illetve a vallástól független összetartozás erősítése volt.Szalay Ferenc, polgármester úgy fogalmazott: “74 év elteltével azért látni kell, hogy tovább kell építeni ezt az országot. Nagyon komoly erőket kell megmozdítani, hogy ez a nemzet nagyon erős legyen. Együtt kell ezt tenni, magyar zsidók és magyar keresztények. Azt gondolom, hogy nincs különbség és mindenkinek szükség van az erejére, az alkotóképességére. Ez egy nagyon komoly dolog, és a gyerekek azt gondolom ezt átérezték, biztos vagyok benne, hogy viszik tovább ezeket a gondolatokat.A megemlékezésen a Hild téri emlékmű megkoszorúzása mellett az öt szolnoki botlatókövet is felkeresték az emlékezők. A Szolnokról elhurcolt izraelita vallású emberek közül a rendelkezésre álló adatok szerint 799-en élték túl a Holokausztot.
 

Előző Adóügyeket intézhettek vásárlás közben
Következő Átadták az első szolnoki kutyafuttatót és játszóteret

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás