“Veszíts, hogy nyerj!”

Világszerte, így hazánkban is általános tendencia, hogy a fiatalok egyre kevesebbet olvasnak, és még annál is kevesebb papíralapú könyvet vesznek kézbe. A kutatók szerint ez a jelenség a technika fejlődésének velejárója, viszont ettől függetlenül egyre többen tesznek azért Magyarországon, hogy az olvasás és a könyvek ne tűnjenek el. Ehhez kapcsolódva indult útjára Szolnokon a “Veszíts, hogy nyerj!” program, amely keretében a gyerekek könyveket veszítenek el, mások megtalálják azokat, és a végén még ajándékokat is lehet nyerni.

A gyermekkönyvtárban gyülekeztek azok a fiatalok csütörtök délután, akik elsőként vettek részt a “Veszíts, hogy nyerj!” elnevezésű játékban. A program elsősorban az olvasást és a hagyományos könyveket szeretné népszerűsíteni kötetek elhagyásával és azok megtalálásával.

“Akik részt akarnak venni ebben az akcióban, azok elhagynak egy könyvet, amivel szelfiznek, majd feltöltik a Facebook “Veszíts, hogy nyerj!” című honlapjára, ezzel bekerülnek egy sorsolásba és minél több szelfit töltenek fel, annál nagyobb az esély arra, hogy nyerjenek.” – mondta Zrupkó Zita, a Szolnoki Gyermektanács elnöke

A játékhoz a Verseghy Ferenc Könyvtár is csatlakozott, ugyanis a megfigyelések azt mutatják, hogy gyermekkorban még többen olvasnak, mint felnőttként. Ezért az intézmény célja, hogy az olvasók táborát a fiatalabb korosztályok tagjaival, illetve a felnőttek közül a még nem olvasókkal bővítse a program segítségével.

“A felnőttek világában is van egy…, nem csak korosztály, hanem van egy olyan réteg, aki még szeret olvasni és ők megint csak a hagyományos könyv-formát részesítik előnyben és sajnos van egy olyan réteg, aki meg nem. Itt őket szeretnénk egy kicsit mozgósítani.” – tette hozzá Balázs Ildikó, a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény osztályvezetője

A játék az ünnepi könyvhét kezdetéig tart.
 

Előző Szakkollégiumi cím
Következő 21. Szolnoki Utazás Kiállítás <br>

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás