Az év első napjaiban nem emelkedett a baleseti sérültek száma

Az ilyenkor megszokottól eltérően nem tolonganak a sérültek a sürgősségi osztályon Szolnokon. Pedig minden körülmény adott, hiszen vastag hótakaró hullott az elmúlt napokban, illetve az utak is csúsznak. Ennek ellenére a szakemberek azt mondják: az emberek jobban vigyáznak magukra és figyelmesebben közlekednek.

Türelmesen várnak a betegek a Hetényi Géza Kórház sürgősségi osztályának folyosóján. Az elmúlt napokban sem volt nagyobb tömeg, ugyanis annak ellenére, hogy jelentős mennyiségű hó esett, illetve az utak és a járdák is jegesek, az ellátásra várók száma nem emelkedett számottevően.

“Számottevő növekedést nem nagyon tapasztaltunk, boka, csukló, lábszártörések esete néhánnyal több, mint a szokványos időszakban. Ez valószínűleg azzal magyarázható, hogy a hó alatt nem volt lefagyva, illetve ónoseső nem esett és a friss hóban pedig óvatosabban járkálnak az emberek.” – mondta Dr. Gruber Károly főorvos, baleseti sebészeti osztályvezető

Az ellátásra várók számát a közlekedési balesetek sem emelték, ugyanis 2019-ben JNSZ megye útjain még nem történt komolyabb baleset. Az eddigi esetek általában árokba csúszások, illetve kisebb koccanások voltak, amelyekben könnyebb sérülések keletkeztek.

“Hoztak be hozzánk is olyan sérültet, akit az egyiket a biztonsági öv megnyomta, a másiknak bordatörése volt, a kormányban megütötte. Igazából autóbalesetből származó súlyos balesetes nem érkezett a napokban.” – tette hozzá a főorvos

A statisztikák azt mutatják, hogy a téli hónapokban -kiemelten a jeges-, ónosesős időjárás esetén-, a boka- és lábszártöréssel ellátásra várók száma emelkedik. A sérülteket kisebb törések esetén általában nem tartják bent a kórházban, viszont műtéti ellátást igénylő törésekkel több napos intézményi ellátásra van szükség.
 

Előző Újabb harci helikopterek tértek vissza
Következő Marad a forgalmi rend a Szabadság téren

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás