Turisztikai konferencia

Fókuszban a Tisza-tó” . Hiánypótló turisztikai konferenciát szervezett az “Alföld Szíve ” Térségi Turisztikai Egyesület, a megyei önkormányzat és a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács az Utazás kiállítás nulladik szakmai napján. A rendezvény célja az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet a Tisza-tóra, új információkat közvetítsen a turizmusban dolgozó szakembereknek és bemutassa a fejlesztéseket. ‘,’

Megyénk 5 évvel ezelőtt adott otthont hasonló jellegű turisztikai szakmai rendezvénynek. Éppen ezért volt hiánypótló a mai konferencia, hiszen az elmúlt években a turizmus teljes átalakuláson ment keresztül. Az egyik legfontosabb változás, hogy a Tisza-tó kiemelt turisztikai fejlesztési térséggé vált, melynek már most mérhető eredményei vannak.

” Fejlődnek a szálláslehetőségeink, fejlődnek a gasztronómiai termékeink, amiket elő tudunk állítani, fejlődnek a fesztiváljaink, a termálfürdőink, az aktív kikapcsolódáshoz nélkülözhetetlen feltételek.” mondta Kovács Sándor, országgyűlési képviselő.

A térség kezd felzárkózni, 20 százalékos vendégéjszaka szám növekedés volt az elmúlt évben – mondta Piroska Miklós, a megyei közgyűlés elnöke. Ugyanakkor fontos leszögezni – folytatta az elnök, hogy “egyelőre az út elején járunk. “

“A számvetésnek az az eredménye, hogy tisztában vagyunk a hiányosságainkkal is, a minőségi szálláshelyfejlesztés, a Kisfaludy programban megindult szálláshely kapacitás bővítés és a számvetés végén eljutunk oda, hogy tudjuk, nagyon az elején vagyunk még az útnak.
 

Előző Ünnepi Szentmise Galgóczy Erzsébet tiszteletére
Következő Ragadozók terítéken

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás