Hanzély Pálra emlékeztek

Ma is példaértékű. 92 évvel ezelőtt, Hanzély Pál, 22 éves főhadnagy saját élete árán mentett ki két szolnoki fiatalt az akkori Horthy laktanya mögötti kubikgödrökből. Ma délelőtt az 1927. január 8-án vízbe veszett főhadnagyra emlékeztek a tiszteletére állított emléktáblánál.

: 92 évvel ezelőtt a szerelmespár, Oreskó Sári és Herbszt Jenő korcsolyázni indult a Százados út és a Sándor Pál út mögötti hatalmas, vízzel telt kubikgödrökhöz. Már lemenőben volt a nap, amikor beszakadt az alig 3-4 cm vastag jég, s a két fiatal a vízbe esett. A mindössze 22 esztendős főhadnagy, Hanzély Pál azonnal a vízbe ugrott, hogy kimentse a őket. A lányt sikerült partra juttatnia, amikor azonban a vőlegény felé fordult, hirtelen eltűnt és nem látták többé. A fiatal pár megmenekült, a hősies katona életét vesztette, halálát szívgörcs okozta. A mások életéért sajátját odaadó Hanzély Pált január 12-én, katonai tiszteletadással kísérték utolsó útjára a budapesti Farkasréti temetőben. Önfeláldozásának híre az egész országot bejárta. Utcát neveztek el róla, mely 1974-ig viselte nevét. A katona emlékét tábla őrzi, melyet – a hagyományoknak megfelelően – idén is megkoszorúztak a különböző szolnoki szervezetek. Az ünnepségen elhangzott: a nyolcvanegy évvel ezelőtti esemény ma is példaértékű.

Előző Havazás
Következő Életet menthet a téligumi

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás