Első ütemben 2,3 milliárd a tiszaligeti fürdőfejlesztésre

Fennakadás nélkül folytatódhatnak a modern városok program keretében megkezdett szolnoki fejlesztések. A Miniszterelnökség 2018. utolsó munkanapján meghozott döntése értelmében a már elfogadott projektek ütemezéséhez igazodva ezúttal 14 megyei jogú város, köztük Szolnok kapta meg az egyik jóváhagyott fejlesztés támogatói okiratát.

A Miniszterelnökség támogató okirata ezúttal a tiszaligeti beruházásra vonatkozik. A szolnoki önkormányzat az ütemezésnek megfelelő részösszeget, két milliárd 300 millió forintot már meg is kapta. A Tiszaligeti Fürdő korszerűsítésének végeredményeként országos jelentőségű fürdőkomplexum jön létre a Jászkun megyeszékhelyen. A már említett tiszaligeti korszerűsítés mellett a program részeként újul meg Szolnok történelmi városmagja a Tisza és a Zagyva torkolatánál, vagyis az egykori szolnoki vár területe és a Művésztelep is. Ugyancsak a programhoz kapcsolódóan épül fel a Véső úti sportkomplexum, amely egyebek mellett atlétikapályát, vívótermet, kosárlabdacsarnokot és uszodákat, valamint ökölvívó-központot is magába foglal majd. A Modern Városok Program egyik legfontosabb Szolnokot érintő része az M4-es gyorsforgalmi út fejlesztése, amelynek becsült értéke összesen több, mint 200 milliárd forint, valamint az ipari park bővítése további 62 hektárral – ez utóbbira 6 milliárdot szánnak. A 2024-ig tartó Modern Városok Program keretében egyébként összesen 224 milliárd forint értékű fejlesztés zajlik Szolnokon. A programba bekerült projekteket kétharmad részben a központi költségvetés erre elkülönített alapjából finanszírozzák.

Előző Csökkent a falopások száma
Következő Megyénkben életveszélyes és kirívó esettel nem találkoztak.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás