Szolnokon 610 8. osztályos tanul

Szombaton középiskolai írásbeli felvételi. Az általános iskolások szinte mindegyike ír dolgozatot magyarból és matematikából. Azt a középiskolák dönthetik el, hogy a továbbtanuláshoz milyen feltételeket szabnak.

Magyar óra a Kőrösi Csoma Sándor Általános iskola 8-ik osztályában. A diákok magyarból és matematikából is nagy hangsúlyt fektetve készülnek a szombati írásbeli felvételire. Bár dönthetnek úgy a középiskolák, hogy a bejutáshoz elegendő az általános iskolai eredmény, szinte minden intézményre jellemző, hogy kéri az írásbeli felvételit. tapasztalat, hogy a 8-ikosok szinte mindegyike írásbelizik.

“Nem csak a mi általunk működtetett három gimnáziumban, hanem a Centrum által működtetett intézményekben is lesz felvételi. Biztos vagyok benne, hogy legalább egy olyan intézményt megjelöl, ahol előírják, és ha egy olyanba jelentkezik, akkor kötelező az írásbeli.”” -mondta Csatóné Fekete-Szabó Andrea szakmai igazgató-helyettes, Szolnoki Tankerületi Központ.

A szolnoki általános iskolákban több, mint 600 8-ik osztályos tanul. A tankerület szolnoki gimnáziumaiba 510 gyermek felvételizhet. A diákok év eleje óta készülnek a felvételire. Matematikából és magyarból, kétszer 45 perc alatt 10-10 kérdésre kell választ adniuk.

“”Fel lehet készíteni, bizonyos rutint szereznek a gyerekek, megismerik a feladattípust, eljutnak egy olyan szintre ahol ezt a típust ismerik, és talán könnyebben boldogulnak vele.”” -mondta Tóthné Vizi Tünde matematika szakos tanár, Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola.

Az írásbelin elsősorban nem a lexikális, hanem az alkalmazott tudására kíváncsiak.

“”Én izgulok mind a kettő írásbeli miatt, de a szüleim sokat segítenek azokban a feladatokban amit nem értenék meg, sokat segítenek.”” .mondta Varga Boglárka 8.c, Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola.

“”Sokat készülünk matekból és magyarból is, minden héten van egy felkészítő óránk. Szerintem erre annyira nem lehet rákészülni, nem szabad túlizgulni, de ellazázni sem lehet, van két nagyobb testvérem, ők túl vannak ezen, azt mondták nem szabad izgulni, de azért készüljek.”” -mondta Sándor Anna 8.c, Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola.

Bizonyos esetekben, elsősorban a nyelvi képzéseknél, a dráma vagy művészeti osztályokban szóbeli alkalmassági vizsgát is kell tenniük a diákoknak. Azok, akik szombaton nem tudják megírni az írásbelit, január 23-án pótfelvételizhetnek. Az eredményekről február 6-ig értesítik a diákokat.  “

Előző Ruhaadomány az Újvárosi városrészen élő rászorulóknak
Következő Könnyen elfagyhatnak a vízórák

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás