Program a bűnözés ellen

A rendészeti minisztérium most pénzt szán arra, hogy a leszakadó települések, városrészek bűnügyi helyzetén javítson. Mert van mit. Itt elsősorban cigány a népesség, mélyszegénységük újratermeli a kilátástalan helyzetből egyedüli kitörésnek látszó bűnözői réteget. Itt segíthet, ha a telepek népességét is bevonják a megelőzésbe, amin persze sokat javíthatna egy lényegesen jobb életszínvonal. A reménytelenség erkölcsi széthullást is magával von, ahol a törvény nem visszatartó erő. Ezeken a helyeken már a környezet is veszélyben van, itt az önvédő szervezeződések adhatnak nagyobb biztonságot. Az is megoldás, ha a cigánylakosság köréből vonnak be embereket a megelőző munkába. A minisztériumi program előadásokat szerveztet, modelleket tervez és állít föl, azok sikeres működését pedig megpróbálják más, veszélyeztetett helyszíneken is sikerre vinni.

Előző Véradók köszöntése
Következő Fenyőkörkép

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás