Véradók köszöntése

Vérüket adták. 490 önkéntes véradót köszöntöttek hétfőn délután a Csomóponti Művelődési Házban. A Magyar Vöröskereszt Szolnoki Területi Szervezete 19 településen szervez rendszeresen véradást, melyen október végéig több mint hatezren vettek részt.
Először 1954. november 27-én adományoztak kitüntetéseket a sokszoros véradóknak. Ennek emlékére 1988-tól minden évben megrendezik a Véradók Napját Magyarországon. Évente 500 ezer egység vérre van szükség a gyógyításhoz, és a rendszeres véradóknak köszönhető, hogy évek óta nem fordult elő vérhiány hazánkban. A mai területi ünnepségen Szolnokról és környékéről 490 véradót tüntetett ki a Magyar Vöröskereszt Megyei Szervezete. Voltak közöttük 20-szorostól egészen 110-szeres véradók, de köszöntöttek egy 160-szorost is. Vinkó János 18 éves kora óta ad rendszeresen vért. Vércsoportja a legkeresettebb: nulla RH negatív. Szülei is rendszeresen adtak vért, ő pedig követte az otthoni példát. Eddig kb. 60-65 liternyi vért adott. A megyében 45 településen szerveznek véradó napi ünnepséget, hogy megköszönjék az önkénteseknek a véradást. Idén megyei szinten 1400 véradót tüntetnek ki.

Előző Kosárkarácsony
Következő Program a bűnözés ellen

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás