A cél az, hogy akár 100 ezer hektárt is lehessen öntözni Jász-Nagykun-Szolnok megyében

A szélsőséges tavalyi időjárás ellenére jó közepes termést takarítottak be 2019-ben a jászkunsági gazdák. Az eredmény mögött a tudatos fajtaválasztás, az átgondolt gépesítés és az innovatív gazdálkodás áll – mondta szerkesztőségünknek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke, aki az év és egyben az évtized egyik legfontosabb agrárfeladatának az öntözési programot tartja.

Hubai Imre Csaba szerint reális elvárás az, hogy a Jászkunságban 80-100 ezer hektár váljon öntözhetővé akár 6-8 éven belül. A kormány 10 évre szóló öntözési programjának keretében az állami tulajdonú csatornák felújítása már tavaly ősszel elkezdődött, idén már az üzemközi csatornák rendbetétele következik. A klímaváltozás kényszerhelyzetet teremtett, ráadásul a piac is afelé tolja a mezőgazdákat, hogy a nagyüzemi termékek helyett magasabb hozzáadott értékű élelmiszereket dobjanak piacra. Az öntözhető területek növelésével a megye agrártermelésének szerkezete is változhat a vetőmagvak és a zöldségfélék javára.
 

Előző Év végére befejeződik mind a hat Véső úti beruházás
Következő Új tárlat épül a Galériában<br>

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás