Pénzügyi bizottság

Szűkös lesz a 2010-es év. Az önkormányzat ezért spórolni kényszerül. A mai pénzügyi bizottsági ülésen több napirendi pontot is elfogadtak, mely a takarékosság jegyében különböző támogatásokat szüntetne meg.
Több tízmilliót takaríthat meg az önkormányzat 2010-ben. A hivatal mai pénzügyi bizottsági ülésén számos napirendi potot elfogadtak, melyek elsősorban a takarékosságot célozták meg. Eszerint jövőre, 5 év után először megemelik az építményadót. A vállalkozók négyzetméterenkénti 900 Ft helyett, 990-et lesznek kötelesek fizetni. A maximálisan kiszabható összeg az 1200 Ft-ot is meghaladta volna. Ha a közgyűlés is elfogadja, 2010-ben megszűnik a rendszeres nevelési segély, a tanszersegély, valamint a temetési segély. Az első lakáshoz jutó fiatalok támogatását pedig egy évre felfüggesztené az önkormányzat. Az elvonásokat a várható nehéz gazdasági körülmények indokolják. Szintén ma tárgyalta volna a bizottság a MÁV kórház városi tulajdonba kerülését. Az előterjesztés megvitatását azonban néhány nappal elhalasztották.

Előző Szombaton ismét kosárkarácsony
Következő Rékasi felüljáró javítás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás