Városi karácsonyfa

9 méter magas. Felállították a város karácsonyfáját a Kossuth téren, ahol szombaton kezdődik az ünnepi forgatag. Elkészült az ország egyik legnagyobb adventi koszorúja is, az első gyertyát a váci megyéspüspök gyújtja meg.
Rendőri felvezetéssel érkezett meg a Kossuth térre a város karácsonyfája. A tűlevelűt Bútor Ferenc szolnoki lakos ajánlotta fel, ezzel is folytatódott a hagyomány, hogy helybéliek fáját díszítik fel az ünnepekre. A fenyőt, az előző évekhez hasonlóan, most is a Tiszagép Kft. munkatársai vágták ki és szállították a helyszínre, díjmentesen. A biztonságról pedig 90 darab, egyenként csaknem 30 kilós betontömb gondoskodik. A 9 méteres fát végül daru segítségével emelték be a helyére. A tűlevelű árnyékában pedig az ország egyik legnagyobb adventi koszorúját készítették el szorgalmas kezek. Mint Czeglédi Bernadett virágkötőtől megtudtuk, az átmérője egy kicsivel több mint 5 méter, 16-nál pedig a kerülete. Készítéséhez 40-50 bálányi, kb. 600 kilogramm vegyes zöldet használtak fel. Az adventi koszorú négy gyertyája több mint 150 centiméter magas, az elsőt Beer Miklós váci megyéspüspök gyújtja meg szombaton délután 5 órakor.

Előző TOP 50, immár tizennegyedjére
Következő Színház az élet

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás