Közgyűlési összefoglaló

Irányelvek. Politikai vita mellett és szakmai érvek is elhangzottak pro és kontra a 2010. év költségvetési koncepció vitája során. A bevetéleket számbavevő, illetve a kiadási elveket meghatározó előterjesztés jelenleg 1,4 milliárd forint hiánnyal számol.
Nem vagyunk könnyű helyzetben – mondta beajánlójában a pénzügyekért felelős alpolgármester. Hegmanné Nemes Sára szerint most az a példátlan eset fordul elő, hogy az állami normatív támogatások drasztikus csökkentése mellett 350 millió forinttal kevesebb iparűzési adóbevételre számíthat a város. Más hatásokat is figyelembe véve 1,4 milliárd forintos hiánnyal kell szembenézni. Ez a nagyságrend azonban nem tartható – hangzott el, így most az a feladat, hogy végig kell nézni valamennyi feladatot, támogatást, mire, mennyit költ a város, miből mennyit lehet elvenni, de azt is nézni kell, mennyi embert érint. Vélhetően a humán ágazat lesz a legnagyobb vesztes, az intézmények önkormányzati támogatási igénye 357 millió forint. A szocialista képviselők úgy látják, még mindig többet költ a település, mint lehetne, ugyanakkor 10 év alatt többszörösére nőtt az adósság. A kötvény forrásai nélkül viszont nincs fejlesztés – reagáltak a fideszes képviselők, hiába a pályázatok kormányzati támogatása. Csák László szocialista frakcióvezető hosszan sorolta, hogy a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően jövőre mennyivel több pénz marad az embereknél. Szalay Ferenc polgármester meglátása szerint egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülnek a családok, ezzel viszont az önkormányzatok szembesülnek és már csak ezért is méltatlan áthárítani az elhibázott gazdaságpolitika miatti felelősséget a helyhatóságokra.

Előző Alkotmány a megyeházán
Következő Közmeghallgatás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás