A szeretet ingyen van

Ölelkező emberekre lehettek figyelmesek szombaton délelőtt a Kossuth tér környékén sétálók. A diákok által megszólított felnőttek többsége meghatódott az akciótól.
72 óra kompromisszum nélkül és Szeretethíd – ez a két nagysikerű jótékonysági akció adta az ötletet a kengyeli Szabó Csabának, hogy egy kis odafigyeléssel, szeretettel – ami nem kerül semmibe – egy kicsit jobbá válhatna a világ. Bár voltak néhányan, akik meglepődve az akción, nem kértek az igyen szeretetből 7:27 – 7:29, azért a járókelők többsége szívesen fogadta a csokiért, nápolyiért, cukorkáért kért ölelést cserébe. Az ötletgazdák megkeresték a polgármestert is. Szalay Ferenc gondolkodás nélkül felkarolta a kezdeményezést, mint mondta ebben a világban talán a szeretetre van a legnagyobb szükség, hogy változzunk egy kicsit, hogy haladjunk előre. Bár a mondás szerint minden kezdet nehéz, a kevés résztvevő nem kedvetlenítette el a szervező fiatalembert. Jövőre szintén lesz szeretet ingyen és ebben Szabó Csaba számíthat Szolnok polgármesterének segítségére is.

Előző Jótékonysági bál
Következő Tóth Lajos kiállítás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás