Kossuth téri lyuk

Keresik az okot. Még nem tudni, mitől szakadt be a burkolat Szolnok főterén. Amíg ez nem derül ki, azt sem lehet megmondani, kinek kell majd elhárítania a hibát.
Hetek óta tátong egy lyuk a Kossuth téren. A beszakadt burkolatot gondos kezek kerítették körbe, időről-időre néhányan bele is néznek, ámbár látnivaló nemigazán akad. A téren áthaladó minimiális gépjárműforgalmat és a gyalogosakat sem igazán akadályozza a közlekedésben, inkább mindannyiunk szépérzékét bántja. Pókász Endre, a polgármesteri hivatal sajtóreferense elmondta: “Megítélésünk szerint szavatossági problémáról van szó. E hét pénteken érkezik Szolnokra a kivitelező képviselője, megvizsgálják a burkolati hibát, hogy mi okozta és a tervek szerint azt követően kezdődhet el a helyreállítás.„ A város tehát azt szeretné, hogy a kivitelező még a garancia terhére javítsa ki a hibát. Ebben az esetben pedig a költségek is a céget terhelik.

Előző Márton napi rétessütés
Következő Már áll a kerítés

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás