Nótaverseny

Már élesben megy. Megkezdődtek a Szolnok Televízió nótaversenyének elődöntői. Ma este, tizenkettedikén és tizenkilencedikén az elődöntőbe jutott nyolc- nyolc nótaénekes lép fel a Helyőrségi Művelődési Otthonban. Közülük kettő- kettő jut a huszonnyolcadikai döntőbe, egy- egy versenyzőt viszont a nézők juttathatnak oda.
Közel százan jelentkeztek a Szolnok Televízió nótaversenyére, a kétnapos válogató során huszonnégyen jutottak az elődöntőbe. Ma este nyolc versenyző két- két szabadon választott, egy úgynevezett hallgatós és egy csárdás nótát ad elő. Két énekest a zsűri, egyet pedig a közönség juttathat a november huszonnyolcadikai döntőbe. Az elődöntőt vasárnap este fél nyolctól közvetíti a Szolnok Televízió. A versenyzőkre szavazni többféleképpen lehet: a Szolnok Televízió Szigligeti utca 1 címére küldött levélben, a HEMO- ba kihelyezett ládába is be lehet dobni a szavazatot, a www.szolnoktv.hu oldal fórum rovatában, a nota@szolnoktv.hu címre küldött elektronikus levélben, de a 30- 685- 2000- es számon SMS- ben is. Az Új Néplap hétfői számában található szavazólappal, amelyet szintén a Szolnok TV címére kell küldeni.

Előző Szolnok felszabadításának 65. évfordulójára emlékeztek
Következő Településőrség

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás