Bezárt a Pelikán Hotel

Bezárt a Pelikán Hotel. A város központjában működő szálloda vezetősége néhány héttel ezelőtt úgy döntött, nem éri meg üzemeltetni a létesítményt. A hétszintes épület négy lakószintje azonban továbbra is kiadó.
100 üres szoba. 1975-ben épült a megyeszéhely egyik legnagyobb szállodája, a Pelikán Hotel. A városközpontban álló létesítmény azonban végleg, vagy ideiglenesen bezárta kapuit, nem fogadnak több vendéget. Mint azt a szálloda igazgatója elmondta, nagyon kevés turista érkezik Szolnokra, ráadásul a főiskolával sem sikerült megegyezni. A hotel négy lakószintjéből kettőt rendszeresen a felsőoktatási intézmény kollégista diákjai töltöttek fel, azonban idén a tanulói létszám lecsökkent, így mindenki elfért volna egy emeleten. Az üzemeltetési költségek növekedése miatt a főiskola vezetősége úgy döntött, hogy a Turisztikai Központban helyezi el a tanulókat. Így a fejenkénti 30 ezer forint helyett mindössze 17 ezer forintot kell fizetniük a diákoknak. A hotelben lévő üzleteket nem érinti a lakószintek bezárása, azonban a földszinten található ajándékbolt forgalma vissza esett. Értesüléseink szerint az üzletek szerződését egy évvel meghosszabbították. A Pelikán Hotel négy lakószintje jelenleg kiadó. A szálloda igazgatója azt mondta, ha az üzlet nem lendül fel, akkor sem bontják le az épületet, hiszen az nagyon sokba kerülne.

Előző MI8 évforduló
Következő Útépítés a Bimbó úton

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás