Béres emlékszoba

Február hetedikén lenne nyolcvankilenc éves a Béres Csepp megalkotója. Születésnapja előtt avatták fel emlékszobáját az egyetlen magyar tulajdonú gyógyszergyár szolnoki központjában.
Volt sarlatán, állt bíróság előtt kuruzslás vádjával. A hetvenes években így járt mindenki, aki korát évtizedekkel megelőzte, aki a szűk horizontnál messzebbre látott. 1972- ben alkotta meg a Béres Cseppet, a következő, meghurcoltatásokkal telt másfél évtizedet a tudós zseni és a szilárd férfi biztosságával viselte. A nehezebb utat választotta: maradt, így nem disszidált találmánya sem. Ahogy csendesült az egypártrendszer szele, már bemutatták a róla szóló Az utolsó szó jogán című filmet, a Herbária forgalmazni kezdte a cseppet. Megalakulhat a Béres részvénytársaság. A világhírnévig jutó, saját földjén hivatalosságoktól többszörösen sárba tiport ember neve- bár Záhonyban született, Kisvárdán kutatott- összeforrt Szolnokkal.* 2002- ben megkapta a legmagasabb hazai tudományos elismerést, a Széchenyi- díjat. 2006 márciusában bekövetkezett haláláig aktív életet élt: szívesen járt Marfűre pecázni, a csukák- harcsák meg is bánták ezt a szenvedélyt. A horgászfelszerelés is az emlékszoba éke, csakúgy, mint a Kárpátontúli frontszakaszról hazahozott katonaláda, az első mikroszkóp. És a kézzel nem fogható, mérhetetlen szellemi örökség, amelyet hátrahagyott. Gyógyultak százezrei- milliói tartoznának neki örök hálával, ha a hálára igényt tartana a Gyógyító. Fennállásának huszadik esztendejét idén ünnepli a kinevetett, megvetett kutatások eredményeiből cégcsoporttá magasodó vállalkozás. Az első, mikorszkópon látott reakciótól a ma eladott utolsó doboz cseppig egyenes a vérvonal.

Előző Aktuális – 2009-02-05
Következő Csikkrendelet<br>

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás