Gyaloghíd avatás jövő szeptemberben

A Damjanich uszoda vevője még nem fizetett ugyan, de a szerződés még érvényben van. A debreceni beruházó nemrég nyert el egy inkubátorház megépítéséhez szükséges 440 milliós pályázatot, ugyancsak a Damjanich- beruházáshoz kapcsolódóan. Vélhetően ezt a pénzt sem szeretné elveszíteni a hajdúsági cég. A város március végéig még türelemmel vár, ha addig nem történik semmi, Szolnok elállhat a megállapodástól – mondta Szalay Ferenc polgármester. Akkor még mindig kereshet új építtetőt a megyeszékhely. Tárgyalnak a MÁV vezetőivel a cég tulajdonában lévő sporttelep és uszoda megvásárlásáról. A MÁV föltornázta az eladási árat, a város alkuszik. Siker esetén a fölújítás legalább kétszázmillió forintot igényel. Van jelentkező a Széchenyi városrészben megépítendő uszodára és sportszolgáltató központra. Ez egy harminchárom méteres fedett uszodát és tanmedencét mindenképpen jelent, amihez bevásárló központ, fittnesz és wellnes szolgáltatók is tartoznának. Ehhez némi pénzt nyert a város, de a beruházás magánerőből valósul majd me – tájékoztatott a város polgármestere. Jóllehet a Tiszaliget fejlesztésére beadott pályázat elbukott, a Verseghy gimnázium és környezete megújítása viszont nyert. Ehhez kapcsolódik a Tiszán átívelő gyaloghíd megépítése és a Szapáry utca új arculatának kialakítása. Jövő szeptemberben tartjuk a hídavatót – jelentette ki Szalay Ferenc polgármester.

Előző Aktuális – 2009-01-13
Következő Aliakseyev megsérült

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás