Múzeumi tervek

Dürer Szolnokon. Egy hónap kényszerpihenő után kedden kezdik az új évet a szolnoki múzeumok. A látogatókat idén egyebek mellett egy olyan nagyszabású Dürer-kiállítással várják, amely még nem volt látható Magyarországon.
December 15-én bezárták kapuikat a megyei múzeumok, és csak az újév 13-dik napján nyitják meg újra. A kényszerpihenőtől egy havi közüzemi díj megtakarítását remélik. A tapasztalatok szerint az ünnepek idején a látogatottság nem túl jelentős, ezért nem éri meg fűteni a múzeumokat. A szűkös anyagi helyzet miatt a kényszerpihenőn kívül 2009-ben a korábbi évektől eltérő, jelentősebb kiállításpolitikát szeretnének folytatni, hogy az emberek figyelmét felhívják a múzeumra. A kiállítások mellett jelentős ásatási szenzonnak néznek elébe. Idén megindul az M44-es út megyénket átszelő új nyomvonalának építése, ezzel együtt itt elkezdődnek a régészeti feltárások, és folytatják a hanyi-tiszasülyi árvízi tározó előkészületeinek régészeti munkálatait is. Folytatódnak idén a múzeumi rendezvények is. Tavasszal múzeumi hétvégével, nyáron a múzeumok éjszakájával, majd őszi fesztivállal és adventi vásárral várják a látogatókat.

Előző Doni megemlékezés
Következő Szmogriadó

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás