Csütörtökön megnyitja kapuit a műjégpálya

Az árak tavalyhoz képest nem változtak, a helyszín viszont igen. Idén a Szolnoki Főiskola Ady Endre úti épületének udvarán lehet korizni.

Eredetileg nem december 23-ra tervezték a nyitást. Ám az új helyszín, új problémakkal is járt, amit meg kellett oldani. A kisebb csúszás oka azonban a tetőszerkezet megépítése volt. A sátor tartóelemeit felépítették, csakhogy a műszaki ellenőrzésen nem ment át, így le kellett bontani. Idén sátor nem, de nagy forgalom bizonyosan lesz. Az árak ugyanis nem változtak. A diákjegy 400, a felnőtt pedig 600 forintba kerül. Az egy alkalomra váltott tikett 2 és fél óra korizást jelent. Akinek nincs korcsolyája, az is nyugodtan felkeresheti Szolnok egyetlen műjegét. Óránként 300 forintért ugyanis bárki bérelhet. A pálya reggel fél kilenctől este fél kilencig lesz nyitva. Kivéve december 24-én és január elsején. Szenteste napján délután két órakor zár a jégpálya, 2011 első napján pedig délelőtt 11 órakor nyit.
spots/hir/hir_101223_03.mp4″]

Előző Városi képvásárlás a művésztelepen
Következő Adományosztás + VIDEO

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás