Áradnak a folyók + VIDEO

Vasárnap reggel a Tisza vízállása Szolnoknál meghaladta a 800 centimétert, ezért tegnap 10 óra óra harmadfokúra növelték a készültséget. A Közép-Tiszán – beleértve a Horotbágy-Berettyót és a Zagyvát is – 465 kilométeren van a legmagasabb készültség.

Lelassult az áradás üteme, vasárnapig naponta átlag 30 centiméterrel nőtt a víz szintje, a következő napokban már csak 10-20 centiméter növekedés várható Szolnok térségében. Jelenleg Tiszafürednél tetőzik a folyó és a megyeszékhely vonatkozásában sem változott az előrejelzés. Lovas Attila védelemvezető elmondta, hogy jelenleg Szolnoknál 823 centiméter a vízállás és a következő napok áradása fél méteren belül lesz, tehát 860 centiméter körüli tetőzésre számítanak ezen a szakaszon. Ennek időpontja sem változott, továbbra is december 24-én várják a mostani árhullám legmagasabb szintjét. Ugyancsak harmadfokú a készültség a Zagyva visszaduzzasztással érintett szakaszán Szászberek és Szolnok között, valamint az önkormányzat kezelésében lévő tiszaligeti körtöltésen is. A mostani árhullámnak jelenleg nincs utánpótlása, ezért a tetőzést követően megkezdődik egy intenzívebb apadás. Kérdés persze, hogy a jelzett csapadékosabb és enyhébb időnek milyen hatásai lesznek a felső vízgyűjtő területen. A fagyos időnek köszönhetően az elöntött terület nagysága változatlanul 40 ezer 785 hektár Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Az elmúlt 24 órában a szivattyúk több mint 2 millió m3 vizet emeltek át a befogadókba.

Előző Kiss Edit nyerte a martfűi időközi polgármester- választást+video
Következő Mézrazzia Szolnokon is

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás