Nehéz, de sikeres ében van túl a megyei kapitányság

A nehézségek ellenére is jó éven van túl a megyei rendőr-főkapitányság. Az évértékelővel egybekötött sajtóreggelin bemutatkozott az új főkapitány Farkas József, a leköszönő Simon Tamás pedig elmondta, hogy minden körülmény ellenére sikeres évet zártak.

Nehéz, de sikeres év volt. Kezdte mondandóját a posztjáról távozó Simon Tamás. A bűncselekmények száma igaz 12 százalékkal nőtt tavalyhoz képest, de ez messze elmarad az országos átlagtól. Emelkedett a zaklatások, a lopások valamint a betörések száma. Örömteli viszont, hogy egyre kevesebb halálos baleset történt megyénk útjain. Viszont felütötte fejét egy a megyeszékhelyen ezidáig ismeretlen bűnözési típus – egy csoport védelmi pénzt szedett a város vendéglátóipari egységeitől. Õk azonban a rendőrséggel karöltve felléptek ellenük. Simon Tamás beszédének végén sok sikert kívánt utódjának Farkas Józsefnek, aki eddig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatójaként dolgozott. Az új megyei rendőr-főkapitány 26 éve szolgál és véd, ma pedig arra kérte a sajtó munkatársait, hogy segítsenek neki ebben a munkában. Ennek alapjául átadta a tavaly létrehozott médiadíjat. Tavaly az Aktív Rádió hírszerkesztője Seress Zsuzsanna, idén pedig a Karcag TV hírszerkesztője, operatőre Pengő Ferenc kapta. A sajtó munkája 2011-ben is fontos szerepet kap a rendőrség életében, hiszen mint azt Farkas József mondta, a következő év sem lesz könnyebb, mint az idei.

Előző Dinamikus próba
Következő Karácsony a szociális otthonokban

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás