Megkezdődött a próbaterhelés + VIDEO

A végső fázisához ért a Tiszavirág gyalogos és kerékpáros híd építése. A belvárost a Tiszaligettel összekötő átkelő terhelés alatti viselkedését 216 vízzel töltött műanyag hordóval vizsgálják. A ballonok megtöltésében a katasztrófavédelem és a tűzoltóság is segített.

Megkapó látvány fogadja a belváros felől érkezőket, gyakorlatilag teljesen elkészült a Tiszai hajósok tere. A kérészpár már a helyéről figyeli a gyaloghidat, az üveglift szerelése is gyakorlatilag befejeződött. Az erre járók az átkelő kivilágítása mellett más érdekességgel is találkozhatnak majd, hiszen a gyalogos felületet középen üvegpanelek választják el egymástól. A hídon azonban jelenleg emberek helyett műanyag vizes hordók sorakoznak, megkezdődött a próbaterhelés. Mint Dobó Gábortól, az Utiber Kft. projektvezető főmérnöktől megtudtuk, ez azt jelenti, hogy mindenféle mozgás nélkül olyan komoly súlyt helyeznek a hídra, amely a későbbiekben, üzemi terhelés alatt szinte sose következik be, tehát ez majdnem a tervezett érték határáig történő terhelését jelenti a hídnak. Összesen 216, egyenként 875 kilogramm tömegű, vízzel töltött hordó segítségével tesztelik a hidat, a próbaterhelés során pedig mérőműszerek rögzítik tizedmilliméter pontossággal a lehajlásokat, elmozdulásokat. A statikus próbát majd a dinamikus követi, várhatóan szombaton, ekkor 100 ember gyalogol, illetve fut majd át különböző sebességgel a hídon, ezzel is vizsgálva az átkelő viselkedését. Ezt követően a műszaki egyetem munkatársai körülbelül egy hét alatt értékelik ki az eredményeket. Ha minden rendben van, még az idén átadhatják a Tiszavirág-hidat – mondta Dobó Gábor.

Előző Többszörös véradókat köszöntöttek
Következő Olaj bravúr a Szpartak Szentpétervár ellen

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás