Átalakulás előtt a katasztrófavédelem +VIDEO

Gyorsabb, hatékonyabb, szervezettebb. Ezt reméli az új katasztrófavédelmi törvénycsomagtól a katasztrófavédelmi főigazgató. Bakondi György a HOZAM Klubban tartott előadást.

2010. minden bizonnyal piros betűkkel kerül a magyarországi katasztrófavédelem nagykönyvébe. A borsodi nagyárvíz, majd a vörösiszap katasztrófa kezelése számos tanusággal szolgált. A védekezésben résztvevők ugyan helyt álltak, a szervezettséggel voltak problémák. Bakondi György szerint az elmúlt 8 évben több olyan jogkört is megvontak a katasztrófavédelemtől, melyek révén gyengült a szervezet. A katasztrófavédelmi főigazgató elégtelennek nevezte a megelőző intézkedéséket, egyben megerősítette, hogy a vitára bocsájtott új törvénycsomag erre is gyógyírt jelent majd. Bakondi György szerint a védekezésben nemzetközi viszonylatban is jók vagyunk, ám a helyreállítás terén súlyos hiányosságok vannak. Ezért is volna fontos a biztosítási rendszer újragondolása, a kárt szenvedett ingatlanok újjáépítésének garantálása.A katasztrófavédelmi főigazgató egy telefonhívás miatt megszakította szolnoki előadását, a borsodi belvízhelyzet kapcsán ugyanis azonnali döntést kellett hozni a Körös-holtág megnyitásáról.

Előző Bizottsági ülés
Következő Édes a siker +VIDEO

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás