Közmunkásokat foglalkoztat a NEFAG Zrt. + VIDEO

Országos tűzifagyűjtő közmunkaprogram indult. Ebben a NEFAG Zrt. is részt vesz. A társaság területén mintegy ezer köbméter fát gyűjtenek össze, amit aztán az önkormányzatokon keresztül a rászorulók kedvezményes áron vásárolhatnak meg.

50 ember gyűjti a fát egy hónapon keresztül. A NEFAG Zrt. is részt vesz a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatán, aminek keretében november végétől december végéig a vágási területeken a fakitermelő brigádok után szedik össze az ott hagyott faanyagot. A programban az önkormányzatok is közreműködnek, hiszen az erdészeti társasággal közösen választották ki azokat az embereket, akiket egy hónapig foglalkoztatnak. Ez idő alatt körülbelül ezer köbméter fát gyűjtenek össze, aminek köbéterét aztán az önkormányzatokon keresztül a rászorulók 1500 forintért vásárolhatják meg. Az állami erdőkben az úgynevezett erdőfelújítási munkálatok után hátramaradt fa gyűjtésére és megvásárlására korábban is volt lehetőségük, ám úgy jóval drágábban, öt-hatezer forintért jutottak hozzá a tüzelőhöz. A programra a NEFAG Zrt. öt és fél millió forintos állami támogatást kapott.

Előző Dokumentumfilmet készítenek a Széchenyisek + video
Következő Adventi hangverseny

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás