A közgyűlésről jelentjük + VIDEO

36 telephely, 40 milliárd forint éves árbevétel, csaknem 4500 dolgozó. A MÁV-GÉPÉSZET vezérigazgatója tartott tájékoztatót a közgyűlés mai ülésén. Zaránd György hangsúlyozta: Szolnok lett a legfontosabb járműjavító bázis az országban, a fő cél pedig a vasútijármű-összeszerelés, gyártás meghonosítása.

Az elmúlt két évben másfél milliárd forint fejlesztést valósított meg a MÁV-GÉPÉSZET a szolnoki járműjavítóban, jövőre pedig újabb, 250 milliós beruházást tervez. A foglalkoztatottak száma 400-zal bővült. A motorvonatok összeszerelésére, gyártására a technikai, a humán, és a beszállítói feltételek is biztosítottak. Zaránd György, a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. vezérigazgatója bejelentette: „A MÁV-Gépészet Zrt. el fog készíteni egy járművet, egy nagy járműgyártónak a konstrukciós tervei alapján, a hazai beszállítóknak a közreműködésével és ezt a járművet fogja felajánlani a MÁV-nak, a MÁV-START-nak.” Ez már egy éven belül megvalósulhat, ha pedig beválik, a prototípuson felül további 25 dízel motorvonatot rendel meg a MÁV. Egy ilyen korszerű jármű bekerülési költsége mintegy két és fél millió euró, 600-700 millió forint. Ez újabb munkahelyeket, a városnak pedig további iparűzési adóbevételt eredményezhet. A képviselők a tájékoztató meghallgatását követően díjemelésekről döntöttek. Január elsejétől a kegyeleti közszolgáltatásért 3,1, a piaci helypénzekért pedig 4 százalékkal kell többet fizetni. A kéményseprő-ipari közszolgáltatás pedig 5 százalékkal drágul. Végelegessé válik a jelenlegi forgalmi rend a Sóház úton, azaz már nem csak hétköznapokon este 6 és reggel fél 7 között lehet itt áthajtani, hanem a hétvégéken és ünnepnapokon is.

Előző Olvasni jó dolog +VIDEO
Következő TOP 50

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás