Iskolai könyvtárak együtt, egymásért + video

“Iskolai könyvtárak együtt, egymásért.” 8 millió forintot nyert uniós pályázaton a Belvárosi és a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola közösen könyvtári szolgáltatások fejlesztésére. Mindkét intézmény 10-10 új számítógépet, projektorokat, szoftvereket vásárolt a pénzből. Az új technikai eszközök mind a két iskolában nagy hiányt pótoltak.

Siker koronázta a Szent-Györgyi Albert és a Belvárosi Általános Iskola összefogását. A két intézmény közösen adta be pályázatát könyvtári szolgáltatások infrastrukturális-fejlesztésére. A csaknem 8 millió forintos uniós támogatásból számítógépeket vásároltak, mindkét iskola 10-10 darabot. A két intézményben évek óta nem volt ehhez hasonló, könyvtárt érintő fejlesztési lehetőség. A számítógépeket még nyáron megkapták az iskolák, üzembe azonban csak az elmúlt napokban, hetekben helyezték. A modern gépeknek ugyanis helyet kellett csinálniuk.A két iskola között ezentúl könyvtárközi kölcsönzés is működik majd. Így több könyv közül válogathatnak a két iskolai diákjai.

Előző “Tapintható”” tárlatvezetés a múzeumban + video”
Következő Templomok művészete

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás