November 26-án nyílik a karácsonyi falu és adventi vásár

Felállították a város karácsonyfáját a Kossuth téren, ahol pénteken megkezdődik az idei adventi vásár és kinyitja kapuit a karácsonyi falu. Elkészült az ország egyik legnagyobb adventi koszorúja is, aminek az eslő gyertyáját szombaton gyújtják meg.

Már áll a Kossuth téren Szolnok karácsonyfája. A 16 méter magas tűlevelűt holnap kezdik el díszíteni. De nem csak a fenyőfa utal az ünnepi készülődésre. Már áll az ország egyik legnagyobb adventi koszorúja valamint a karácsonyi falu faházai is a helyükön vannak. Itt kézműves foglalkozások, különböző gasztronómiai ígynecségek, adventi vásár és színesebbnél színesebb programok várják majd a kilátogatókat. A villanyoszlopokra és a fákra is szerelik az izzókat. A karácsonyi díszítésére idén a tavalyinál kevesebb, mintegy 9 millió forint áll rendelkezésre. Ebből több tízezer, zömében energiatakarékos, ugyanakkor nagyobb fényerejű égő öltözteti ünnepi díszbe Szolnokot. Az emberek viszont még nem égen karácsonyi lázban, bár egyesek már elkezdték a vásárolgatást. A Kossuth téri karácsonyi falu és adventi vásár pénteken nyílik.

Előző Megyei Tükör – 2010-11-21
Következő “Tapintható”” tárlatvezetés a múzeumban + video”

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás