Sportszakmai értekezlet a Sportcentrumban

Hol szorít a sportcipő? Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére “sportprobléma- térképet” készít Balogh Gábor. Az egykori kiváló öttusázó ma a szolnok megyei sportélet vezetőivel találkozott.

Debrecenben, Békéscsabán és Tatabányán már járt a miniszterelnöki sporttanácsadó. Eddigi tapasztalatai szerint vannak állandóan visszatérő problémák, ugyanakkor helyi sajátosságok is a megyék sportéletében. Éppen ezért egyfajta problématérkép felállítása az olimpiai ezüstérmes sportoló feladata. Ez tavaszra készülhet el. A korábbi sportirányítások hajlamosak voltak az élsportot, az iskolai- és a szabadidősportot külön kezelni. Gyakran az egyik rovására kedvezni a másiknak. “Számomra mind a kettő nagyon fontos. Hogyha azt akarjuk, hogy hátországot teremtsünk az élsportolóinknak, akkor igenis tömegbázist kell növelnünk az élsport számára. Azt gondolom, hogy ezt az iskolákban, valamilyen egységes sportiskolai rendszerben lehet elképzeni. A másik pedig a szabadidősport: ha az egységes nemzet vízióját fontosnak tartjuk, márpedig fontosnak tartjuk, akkor igenis a szabadidősportra, a tömegsportra is jobban oda kell figyelnünk.”- mondta az Aktuális érdeklődésére Balogh Gábor.

Előző Jótékonysági táncgála
Következő Lombgyűjtés

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás