Megújításra vár a Családok Átmeneti Otthonának szerződése

2001 május 3-a óta fogadja a rászorulókat a körösi úti Családok Átmeneti Otthona. Az intézmény azóta szinte mindig telt házzal üzemel, a szerződés azonban hamarosan lejár.

Régen a Járműjavító óvodája volt az épület, 2001 óta a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet által működtetett Családok Átmeneti Otthona. Az intézmény összesen 50 főnek tud szállást biztosítani. 40 férőhely van a családok számára, 10 pedig a családon belüli erőszak áldozatainak. A kihasználtság, pedig mint mindig most is teljes. Az épület bérleti szerződése viszont hamarosan lejár. A szülők és gyermekeik közösen használhatják a főzőhelyiségeket, a mosókonyhát, valamint a közösségi tereket. Kilenc darab három és hat ágyas szoba várja a rászorulókat. A családok egy évig, a családon belüli erőszak áldozatai pedig 2 évig lakhatnak itt. Az intézmény működtetése nem olcsó, ráadásul a költségvetésük sem magas. A maradék összeget pályázatok útján próbálják pótolni. Az intézmény jövőjéről tehát a napokban várható – remélhetőleg – kedvező döntés.

Előző Sportszakmai értekezlet a Sportcentrumban
Következő Jótékonysági táncgála

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás