Újvárosi nap

Újvárosi napot szervezett a környéken élőknek az Újvárosi Fejlesztési Iroda. A rendezvény keretében átadták a Gyökér úti játszóteret, mely 4,5 millió forintból épült meg.

Nagy volt az öröm délután a Gyökér úton. Elkészült ugyanis az utca elején a játszótér. A város játszótérépítő programja keretében épült meg 4,5 millió forintból. A játékvárat, hintát és homokozókat a térség önkormányzati képviselője, Molnár Iván és az Újvárosi Fejlesztési program projektmediátora, Hecker Róbert adta át a környéken lakóknak. A játszótér azonnal elnyerte a csemeték tetszését, a szülőknek pedig könnyebbséget jelent, hogy már nem kell messzire vinni gyermekeket. Az átadó ünnepséget az első Újvárosi Nap keretében tartották, a körzetben élőknek ugyanis ezentúl programokat is szeretnének szervezni. A rendezvényen elhangzott: további játszóterek építését is tervezik, ehhez azonban az kell, hogy a környékbeliek vigyázzanak a pénteken átadottra.

Előző Vita a kormányintézkedésekről
Következő Új lendület 2010

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás