Szociális Munka Napja

Ketten kaptak Pro Caritate Díjat a Szociális Munka Napja alkalmából rendezett városi ünnepségen.

Szolnok Megyei jogú város önkormányzata negyedik alkalommal adta át a Pro Caritate Díjakat, azoknak, akik a város szociális és gyermekjóléti intézményeiben kiemelkedő tevékenységet végeznek. A díj – Szabó Imrefia Béla alkotása- Árpád-házi Szent Erzsébetet ábrázolja, aki a betegek és szegények ápolásának szentelte életét. Idén Egedi Ilona a Bizalom Mentálhigiénés Egyesület elnöke kapta az egyik díjat.
Több évtizedes elhivatott karitatív vezetői munkája és példamutató emberi magatartása követendő. Munkája során nemcsak vezeti, hanem képzi is azokat a névtelen önkénteseket, akik a napi 30 telefonon segítséget kérő hívásból legalább 10 embert mentenek meg szavaikkal. Elhivatott, humanitárius magas színvonalú szakmai munkájáért Pro Caritate díjat kapott az ünnepségen Bíró Árpád a Szolnoki Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány ügyvezető igazgatója. A városi gyermeknap, a nyári napközis tábor, az ingyenes étkeztetések és a balatoni nyaraltatások fémjelzik munkáját.

Előző VOSZ fórum a Hozamban + VIDEO
Következő Átadták az új egészségügyi központot Abonyban

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás