Az építményadóról – 2. rész

Január elsején lép hatályba az új építményadóról szóló rendelet. Ez egyben általános bevallási kötelezettséget is jelent. A feldolgozást követően az adó összegéről, a fizetés módjáról és határidejéről értesítést küld a polgármesteri hivatal adóügyi osztálya.

Jövőre már minden garázs és a nem lakásként használt üdülő után négyzetméterenként 200 forint építményadót kell a magánszemélyeknek fizetni. 2012-ben a 150 négyzetméternél nagyobb lakóingatlanok is már adókötelesek, mértéke viszont négyzetméterenként 100 forint. A múlt csütörtökön elfogadott rendelet értelmében mindenkinek általános bevallási kötelezettsége van, tehát azoknak is, akik korábban, üzleti célú ingatlanaik után már fizettek építményadót. Dr. Vargáné Bodor Katalin, a polgármesteri hivatal adóügyi osztályvezetője elmondta, hogy kiküldenek egy tájékoztatót és egy bevallási csomagot a nyilvántartásukban szereplő, építményadót fizetó adózóknak, illetve azoknak a magánszemélyeknek, akik gépjárműadót fizetnek. Így természetesen azok is kaphatnak nyomtatványt, akiknek nincs semmilyen adóköteles ingatlanuk, de a kitöltés ebben az esetben is kötelező. A bevallás alól viszont nem mentesít az sem, ha valaki nem kapott erről szóló értesítést. Ebben az esetben az űrlapok beszerezhetőek az adóügyi osztályon, a belvárosi ügyfélközpontban, vagy letölthetőek a város honlapjáról. Ha pedig egy építményadó-köteles ingatlannak több tulajdonosa, vagy valakinek több ilyen ingatlana van, akkor ennek megfelelő számú bevallást kell benyújtani. Természetesen a fizetendő építményadó összege megoszlik a tulajdonostársak között.

Előző Megjelent a 115 éves Hetényit bemutató könyv
Következő A szeretet adja magát

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás