Megjelent a 115 éves Hetényit bemutató könyv

„Egy ember fontosabb, mint az egész világ„ címmel jelent meg a Hetényi Géza Kórház 115 évét felölelő, kórháztörténeti eredményeit összefoglaló könyv. A könyv ötletgazdája Dr. Rusvai Antal, volt kórházi főorvos, aki szerepet vállalt a történeti rész megírásában is. A csaknem 300 oldalas kötet Dr. Nemes András szerkesztésében látott napvilágot, aki több mint egy évet dolgozott a könyv kiadásán. A kötetet bemutató sajtótájékoztatón szó volt a kórház tervezett eszközbeszerzéséről is.

A kórháztörténeti könyv megjelenését először Dr. Rusvai Antal volt kórház főorvos kezdeményezte. „1947 -ben ezelőtt 64 évvel kerültem ide először, medikusként, sebészeti gyakorlatra. 64 éve hogy a kórház életében valamelyest részt veszek. Azt gondoltam, hogy ez az intézet megérdemli azt, hogy a története rögzítve legyen.„ – mondta a főorvos. A kötet szerkesztésére Dr. Nemes András főorvost kérte fel Dr. Bene Ildikó, az intézmény főigazgatója. Az „Egy ember fontosabb, mint az egész világ„ címmel megjelent könyv nemcsak az elmúlt 115 év kórháztörténeti eseményeit mutatja be, hanem a közelmúlt beruházásait, szakmai sikereit, valamint az intézet jövőjét megalapozó fejlesztési elképzeléseit is. Dr. Nemes András egy év alatt készítette el a kötetet. A kötetet bemutató sajtótájékoztatón szó volt arról az 55 millió forintról is, mellyel a Szerencsejáték Zrt. támogatta a kórházat. A pénzt eszközbeszerzésre fordítja az intézmény. A támogatás nagy ajándék az intézménynek, hisz az elmúlt években a forráselvonások következtében jelentősen amortizálódott a kórház eszközállománya. A támogatásból csúcskategóriás kardiológiai ultrahang készüléket, műtéti kézi műszereket, sebészeti eszközöket vásárolnak.

Előző Finn helikopterek műszaki célú ellenőrző repülése
Következő Az építményadóról – 2. rész

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás