Elindult az „ABAFI„ kampány

Öt elemből álló szervezetfejlesztési kampányt indított a vakok és gyengén látók megyei egyesülete. Új irodát, munkatársakat, pályázati alapot, braille-nyomtatót szeretnének. Ehhez várják a jövedelemadó egy százalékát, valamint támogatókat keresnek.rn

Rendhagyó módon kezdődött a vakok és gyengénlátók megyei egyesületének pénteki tájékoztatója: a sajtó képviselőinek sötétben kellett az asztalig eljutniuk, csak a lábuk alatt lévő szőnyegre hagyatkozva. A vak és gyengénlátó emberek minden nap megteszik ezt az utat – segítség nélkül. De van, amiben mégis segítségre szorulnak. Egyre kevesebb anyagi forráshoz jutnak, ezért „ABAFI„ néven szervezetfejlesztési kampányt indítottak. Ennek keretében öt kiemelt területre keresnek támogatókat. Szeretnének egy másik irodát, mert a mostanit már kinőtték, az új helyre munkatársakat, egy braille-nyomtatót, emellett egy pályázati alapot is létre kívánnak hozni az önerő biztosítására. Ezekhez azonban pénz kell, nem is kevés. Az egyesület elnöke, Pesti Zoltánné elmondta: a kampányukkal szeretnék olyan cégek, magánszemélyek figyelmét felhívni, akik úgy érzik, hogy egyet tudnak érteni céljaikkal és szeretnék azokat támogatni. Az öt kampányelemre mintegy 10 millió forintra lenne szükségük, de induláshoz elég lenne az összeg fele is. A sajtótájékoztatón elhangzott: a támogatók megkeresése mellett a személyi jövedelemadó 1 százalékáért is hatékonyabban kampányolnak majd.

Előző Mindent az Unióról
Következő Gondolatok az ünnepkörről

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás