Sportiskola évzáró

Tegnap este tartotta hagyományos évzáró ünnepségét a Szolnoki Sportcentrum és Sportiskola. Az évadzárón felavatták a Városi Sportcsarnok falát díszítő bajnokok tábláját valamint díjazták a legjobb versenyzőket, edzőket.

Immár hagyományosan a bajnokok tablójának leleplezése nyitotta a Sportiskola évzáró ünnepségét. 2014 magyar bajnokai, válogatott sportolók valamint edzőik fényképei láthatók a csarnok aulájában. A küzdőtéren pedig gyertyák lángja mellett az atléta mesteredző, Kocsis István fotója. A napokban elhunyt kiváló szakember 53 éven át dolgozott Szolnok sportjáért, az évzárón főhajtással emlékeztek rá. …
A Sportiskola összes majd összes versenyzője helyet foglalat a lelátót, majd 900-an vannak. Köztük rendkívül sikeres sportolók, ilyen a kajakozó Gál Fruzsina is.
A vívó Ladányi Nelli talán az egyik legsikeresebb évét tudhatja maga mögött.
A Sportiskola versenyzői 7 sportágban pallérozódnak, az edzők 9 szakosztályt irányítanak. Idén 37 magyar bajnoki címet szereztek.
Köszöntőjében Szalay Ferenc a sport és a tanulás fontosságára hívta fel a figyelmet, valamint arra, hogy a jövőben tovább bővül a szolnoki sportlétesítmények száma azzal, hogy a város megkapta a Véső úti Sporttelepet. Itt nyolc sávos atlétika pálya épül valamint a strandot is felújítják.
A tervek között szerepel, hogy a Széchenyi lakótelepen is tanuszodát építenek – tette hozzá a polgármester. Az évzárón a legsikeresebb sportolók ajándékot kaptak, de nem maradt el a sikerükért sokat tevő edzők díjazása sem.

Előző Közgyűlés
Következő …Napi jótett… Szolnok Segít – Heti összegzés

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás