LIGA autós demonstráció

Félpályás útlezárással tiltakoztak Szolnoknál is a korkedvezményes nyugdíj eltörlése, a béren kívüli juttatások adóterheinek növelése, valamint az új Munkatörvénykönyv bizonyos változásai ellen. A LIGA szakszervezett demonstrációjának célja a figyelemfelhívás volt.

Figyelemfelhívó, félpályás útlezárást tartottak Szolnoknál is. A LIGA Szakszervezetek országos akciójához a Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezet is csatlakozott, a 4-es számú főúton a 104-es és 105-ös kilométer közt tartották akciójukat. A demonstrálók elsősorban a korkedvezményes nyugdíj eltörlése, a béren kívüli juttatások adóterheinek növekedése ellen, valamint az új Munka Törvénykönyve munkavállalók érdekében történő felülvizsgálata érdekében tiltakoztak.
Szolnoknál mintegy 35 autóval, közel 50-en demonstráltak, elsősorban a közlekedési dolgozók, a MÁV és a posta alkalmazottjai, illetve a MOL Bányász Szakszervezet tagjai.
A LIGA szakszervezet nem most először szervezett akciót céljai elérése érdekében.
A demonstráció célja nem az volt, hogy az autóval közlekedőket akadályozzák, -a négysávos úton a félpályás lezárás a közlekedést nem is befolyásolta- a résztvevők azt szeretnék elérni, hogy a kormány meghallgassa őket, és vegye tartsa szem előtt a változások meghozatalánál a munkavállalók érdekeit is.

Előző Lengyel Karácsony
Következő …Napi jótett… Szolnok Segít – Máltai adomány, Rákóczi Iskola adomány

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás