Tiszasüly kerékpárút

A már meglévő gátszakaszok összekötésével immár kerékpáron is elérhető a Tiszató. Átadták a Kőtelek- és Tiszasüly közötti bicikliutat. A beruházás csaknem 700 millió forintba került.

Egyszerre jelent idegenforgalmi közlekedéstechnikai előrelépést a Tisza gáton futó kerékpárút átadása. A tiszasülyi feljárónál tartott avatón elhangzott- a beruházás a helyben élők mellett a turisták kényelmét és biztonságát is maximálisan kielégíti.
A 11 kilométeres szakasszal sikerült összekötni az un. Eurovelo nemzetközi kerékpárúthálózat térségi szelvényét. A Dobapuszta- Kőtelek és Tiszasüly- Kisköre közötti eddigi burkolatlan gátkoronán ezentúl csapadékos időben is száraz lábbal-, vagy keréken lehet közlekedni.
A most átadott kerékpárút alapját adó gátszakasz 1980- ban kapta meg mai formáját. A vízügyi beruházások azóta jellemzően kapcsolt projektekkel is gazdagodtak. Erre példa a most felavatott út is.
A kivitelező 2013- ban vette át a munkaterületet. A legnehezebbnek az utolsó hónapok bizonyultak. A nyár óta tartó csapadékos idő ellenére azonban mégis időre elkészült a kerékpárút, melyet egy méterrel a mértékadó árvízszint fölött, dupla rétegben fölvitt aszfalt szilárdít.

Előző Révbe értek a Tisza Takarékszövetkezet károsultjai
Következő Véradás a vasútállomáson

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás