Közgyűlés

14,3 milliárd forint saját forrásból valósíthat meg fejlesztéseket Szolnok 2020-ig. A beruházásokat részletező integrált területi programot az új ciklus első munkaterv szerinti ülésén tárgyalta meg és fogadta el a megyeszékhely közgyűlése.

Ünnepélyes percekkel kezdődött a mai közgyűlés. Az alakuló ülésen nem tudott részt venni és most tette le az esküt Dr. Lázár Zoltán jobbikos önkormányzati képviselő, illetve Csősz Tamás, a pénzügyi bizottság külsős szakértő tagja. Az ülés ezt követően a napirend előtti kérdésekkel folytatódott. Radócz Zoltán kérdésre elhangzott, hogy Szolnokon 357 embernek biztosítanak télen is közmunkát, közülük 176-an vesznek részt különböző képzésekben. Kiderült az is Molnár Iván érdeklődése nyomán, hogy város és a munkaügyi központ minden lehetséges eszközzel segíti a húsiparból elbocsájtott dolgozók elhelyezkedését, átképzését. Lázár Zoltán pedig látványpolitizálásnak nevezte a Tiszaligeti Stadion 400 millió forintos bővítését. A képviselő szerint, idézem: „folytatódik a parasztvakítás, a cirkuszt és kenyeret a népnek mentalitás, valós teljesítmények nélkül.„ Válaszában Szalay Ferenc polgármester kikérte magának a kérdező stílusát, majd hosszan sorolta a városban megvalósult sportfejlesztéseket és kifejtette, hogy végre méltó létesítményi körülmények közé kerülhet a foci.
„Magánszemélyekre nem fog kivetni Szolnok város települési adót, ami az intézményeknél belépési lehetőség, nem fogunk vele élni.„ – Ezt pedig már Kiss Gabriella kérdésére válaszolta a polgármester, aki afelől érdeklődött, hogy kivet-e az önkormányzat új települési adót, illetve szed-e belépési hozzájárulást a szociális intézmények esetében.
A napirendi pontok sorában elsőként a kéményseprés jövőjével foglalkoztak a képviselők. Mint ismert, a korábbi szolgáltató nem tudta jelen finanszírozási feltételek mellett folytatni a munkát, így november 3-tól a katasztrófavédelem egy kecskeméti székhelyű céget jelölt ki közérdekű közszolgáltatóként. Mint elhangzott, a lakosság ellátása továbbra is garantált.
2015. január 1-jétől pedig a törvényben előírt létszámmal folytatják tevékenységüket.
A képviselők módosították a parkolási rendeletet is. A jövő évtől a belvárosi piacnál hétköznapokon 30, míg szombaton 45 perc lesz az ingyenes várakozás a jelenlegi 60 perc helyett. Aki azonban az időtartam lejárata előtt érvényesíti parkolójegyét, további 15 perc áll a rendelkezésére, hogy elhagyja a parkolót.
Ugyancsak a közgyűlést döntése nyomán, a Jászkun Volán javaslatára január 1-jével átlag 3,3%-kal drágul a helyi tömegközlekedés. A vonaljegyek 10, míg a bérletek 100-200 forinttal drágulnak. Az áremelés céljairól vita alakult ki, abban viszont mindenki egyet értett, hogy az államnak a jelenleginél jóval nagyobb mértékben kellene támogatnia ezt a szolgáltatást.
Elfogadták az integrált területi programot is. Ez részletesen tartalmazza, hogy 2014 és 2020 között milyen fejlesztéseket kíván megvalósítani a város a rendelkezésére álló 14,3 milliárd forintos saját forrásból.
Ma tartották az évente egyszer esedékes közmeghallgatást is. A nyílt fórumon 3-an éltek a közérdekű felszólalás lehetőségével, főként közlekedési problémák kerültek terítékre.

Előző Megyei TOP 50
Következő …Napi jótett… Szolnok Segít – Heti összegzés

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás