Szudi Ádám köszöntése

Szudi Ádám az ékes példája annak, hogy össze lehet egyeztetni a nagyszerű sport és a kiváló tanulmányi eredményeket. Az immár kétszeres ifjúsági Európa-bajnok asztaliteniszezőt Szalay Ferenc polgármester köszöntötte a városházán.

Gratuláló és köszönő levéllel, Szolnok borával és a városháza aranyfüst képével hajtott fejet Szudi Ádám teljesítménye előtt Szalay Ferenc polgármester. A Jászkun Volán SC 19 éves asztaliteniszezője a tavalyi évhez hasonlóan idén is Eb-aranyérmet szerzett ifjúsági párosban, míg Kínában, a Nandzsingi Ifjúsági Olimpián a 19. helyen végzett.
Ádám erre a világversenyre készül Németországban már hónapok óta. A sanghaji VB-re csütörtökön utazik el és vasárnap áll először asztalhoz.
Szolnoknak igazi értékei vannak – jelentette ki a polgármester. Szalay Ferenc szerint Ádámnak és a hozzá hasonló tehetséges fiataloknak – és nem csak a sportolóknak – minden segítséget meg kell adni.
Ezért egy tehetséggondozó ösztöndíjat hoz létre 2015-től a város, melynek forrásait a jövő évi költségvetésben biztosítják.

Előző Nótaverseny – II. elődöntő
Következő …Napi jótett… Szolnok Segít – András karácsonyi kívánsága

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás