Aranyszáj verseny

Aranyszáj. 12. alkalommal adott otthont a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola a megye határokon is űtnyúló szép olvasás és szép beszéd versenynek. A megmérettetésre 20 iskola, 70 harmadik és negyedik osztályos tanulója érkezett.

A versenyzők kezében az energiát adó kabala, a gyermekükért izguló szülőkében pedig a videó készítésére is alkalmas mobiltelefon. Az idei versenyre 20 iskola 70 tanulója érkezett. Nem csak a megyéből, hanem Balatonfüredről és Kecskemétről is.
Az Aranyszáj szépolvasó és szépbeszéd versenynek, csakúgy, mint az olvasás hetének már hagyománya van az iskolában. Minden évben egy téma köré építik fel a rendezvényt.
A Rákóczis tanulók az átlagnál is jobban szeretnek olvasni, az iskolában olvasó mozgalom működik, sőt minden tanév végén olvasó forgatagot is tartanak.
La Fontaine – A teknős és a nyúl című meséjéből hallhatott részletet a harmadik osztályosokat elbíráló – kollégánkkal megerősített – szakmai zsűri. A negyed osztályosok versenyében is majdhogynem kicsinek bizonyult a tanterem, olyan sokan jelentkeztek. A színvonal itt is igencsak magas volt.
Facebook, e-mail, chat: napjaink legnépszerűbb kommunikációs csatornái, külön, sajátos nyelvezettel. Azonban van még igény a szép magyar szó iránt is – ezt bizonyította a mai verseny 70 tanulója is.

Előző …Napi jótett… Szolnok Segít – Szolnok Segít Karácsonyi butik nyílik
Következő Közterület-felügyelők köszöntése

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás