Választási időpont

Április 6-án, vasárnap tartják a 2014. évi országgyűlési képviselő választást. Ezt Áder János köztársasági elnök jelentette be szombaton. Az új választási törvény érdekessége azonban, hogy hiába ismert a választás napja, a hivatalos kampány csak az azt megelőző 50. napon, vagyis február 15-én kezdődik el.

Időarányosan – megfelelve a törvényi feltételeknek – minden készen áll arra, hogy a Szolnok központú, Jász-Nagykun-Szolnok megyei 1-es számú országgyűlési egyéni választókerületben zökkenőmentesen lehessen majd szavazni április 6-án, az államfő által meghatározott időpontban. Az új választási törvény értelmében azonban több minden eltér majd a korábban megszokottaktól.
Változik az ajánlás módja is, azaz gyakorlatilag megszűnik a korábbi kopogtató cédulás rendszer.
Ha valaki február 7-ét követően nem kapja meg a választási értesítőt, akkor a helyi választási irodát kell felkeresni. Szolnokon, a polgármesteri hivatal főépületében, a földszint 18-ban működik a Választási Információs Szolgálat. Itt hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között várják az ügyfeleket.
Az új választási törvény új határidőket is jelent. Az egyéni jelöltek állítására például két hét áll rendelkezésre, ennyi idő alatt kell összegyűjteni 500 ajánlást, szemben a korábbi 750-nel. Azok, akik a szavazás napján Magyarországon lesznek, de nem a bejelentett lakóhelyükön, április 4-én 16 óráig van lehetőségük átjelentkezni. Szintén újdonság, hogy szavazataikat pedig még azok is leadhatják, akik a választás napján 19 órakor esetleg a sorban állnak, voksolásra várva.

Előző Szokatlanul meleg az idő
Következő Influenza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás