Lakástűz a Mikszáthon

61 embert kellett lakásából kimenekíteni az éjjel. A Mikszáth Kálmán út egyik társasházában tűz ütött ki, a füst az egész épületet elárasztotta. Az egyik család csak a tetőre tudott kimenekülni.

Hajnalra már lecsendesedett az utca és a ház környéke. Éjjel itt, a Mikszáth úton nagy volt a riadalom. A felső szint egyik lakásában tűz ütött ki, a füst az egész épületet ellepte.
Fodor Csaba feleségével és kisgyermekével menekült a lakásból. A picit is álmából kellett riasztani. Nagyon megijedtek.
A lángok a konyhában csaptak fel, az elsődleges vizsgálatok szerint a tüzet elektromos meghibásodás okozta. A kis garzonlakás konyhája gyakorlatilag magának a lakásnak az előtere. Innen terjedt a tűz tovább. Az itt élő két lakónak sikerült kimenekülnie, ám a kiérkező tűzoltóknak mindenkit, összesen 61 embert kellett kimenekítenie.
A tüzet fél óra alatt eloltották, a tűzoltók hajnali 3 körül hagyták el az épületet. Mivel nem kapcsolhatták vissza az áramot, a lakókat nem engedték vissza. A szakemberek ideiglenes szálláshelyet mindenkinek felajánlottak, de ezt senki nem vette igénybe, mindenkinek sikerült rokonoknál, ismerősöknél helyet találnia. Otthonaikba csak aztán térhettek vissza a lakók, miután az áramszolgáltató és a lakásfenntartó szemeberei átvizsgálták az épületet. A tűzeset során személyi sérülés nem történt.

Előző Piac felújítás
Következő Milliárdos áfacsalás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás