Szer-telen ajándékozás

Még az ünnepek utánra is maradt a 48 óra szeretetben elnevezésű akció során összegyűlt karácsonyi ajándékokból. A cipős dobozokba rejtett meglepetéseket Szer-telen Fiatalokért Szolnok Közhasznú Egyesület képviselői ma vitték ki a Biztos Kezdet Gyerekházba.

A megbeszélt időpontban, pontosan 11 órakor állt meg a Szer-telen Fiatalokért Szolnok Közhasznú Egyesület autója a Gyopár úton. Ezúttal a Széchenyi István és a Varga Katalin Gimnázium diákjai közreműködtek abban, hogy a meglepetés célba érjen. A sok-sok cipősdoboznyi ajándék még december közepén gyűlt össze a 48 óra szeretetben elnevezésű önkéntes szociális akció során.
Az ajándékosztás előtt az egyik középiskolás diák mondta el gondolatait, ezzel köszöntve a gyerekeket és szüleiket.
Minden egyes cipős dobozt gondos kezek csomagolták, hogy aztán még nagyobb izgalommal bonthassák ki azok, akiknek a meglepetést szánták.
A dobozok játékokat rejtettek, rajtuk címke: lányoknak, vagy fiúknak szánták és hogy mely korosztálynak valók.
Igaz, karácsony már elmúlt, mégis, a gyerekek ugyanolyan izgatottan bontották ki a csomagokat, mintha azokat a fa alá tette volna be a Jézuska.
A Biztos Kezdet Gyerekháznak jelenleg tíz pártfogolt családja van. Közülük mindenkinek jutott egy cipősdoboznyi szeretet.

Előző Szilveszteri futás
Következő Jászalsószentgyörgyi kivilágított ház

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás